Egy(séges) csapatként mutatkoztak be a Fidesz-KDNP tapolcai jelöltjei

2019.08.16

Mezt és csapatkapitányi karszalagot kapott Bognár Róbert, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőtől a kormányoldal tapolcai jelöltjeinek bemutatkozó sajtótájékoztatóján. 

Az ajándék azt jelképezi, hogy Tapolca következő vezetője számíthat a kormány segítségére - fogalmazott a parlamenti politikus.

Megtisztelő egy olyan csapat tagjaként dolgozni, amelynek Tapolca az első - mondta a rendezvényen Bognár Róbert. 

A polgármester-jelölt mindent meg kíván tenni azért, hogy újra felvirágoztassa a települést. Családja több generáció óta Tapolcán él, a jelölést pedig a többi között azért vállalta el, mert békében és biztonságban szeretné felnevelni a kislányát. A Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjeit méltatva egy focihasonlattal élt: olyan játékosokat igazolt, akik magabiztosak, képesek irányítani, döntéseket hozni, csapatban dolgozni és felelősséget vállalni.

Az 1. választókerületben, a Dobó lakótelepen és a Kertvárosban Sárközi Szaniszló máris több konkrét fejlesztési tervet letett az asztalra. 

A 2. választókerületben, a délnyugati városrészben Horváthné Somogyi Ildikó szociális és oktatási szakemberként eddig is bizonyította a rátermettségét. 

A 3. választókerületben élő belvárosiakat az a Mezőssy Zoltán képviseli majd, aki jelenleg is azért dolgozik, hogy a Malom tó partjára érkezők minél több élménnyel gazdagodjanak. 

A 4. választókerületben Molnár Attila Ádám két óvodás kislány édesapjaként az üzemeltetés és a turizmus területén szerzett tudását állítja a kertvárosiak szolgálatába. 

A Tavasbarlangot magában foglaló 5. választókerületet jelöltje Máté Sándorné, aki született tapolcaiként, két felnőtt gyermek édesanyjaként és immáron nagymamaként kéri az ott élők támogatását. 

A 6. választókerületben startvonalhoz álló Császár László több mint két évtizedes képviselői és vezetői tapasztalattal a háta mögött a legrégebben épült öt Y-ház korszerűsítését tartja a következő feladatának. 

A 7. választókerületben Kuni Sándorné négy gyermekének és tíz unokájának biztatására vállalta a jelöltséget. 

A 8. választókerületben élő Knolmajer Ferenc ötéves koncepciót készített, hiszen úgy gondolja, hogy beszéd helyett a tettek, a szóvirágok helyett a megvalósítható tervek ideje jött el.

A Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek bemutatása után Bognár Róbert minden indulónak egy-egy, a csapatszellemet jelképező mezt adott át. Zárszavában hangsúlyozta: hisz az összefogás erejében, és abban, hogy Tapolca csak a kormánnyal azonos színű, ugyanazon a térfélen játszó csapattal tud fejlődni.