Gulyás Gergely: a kormány teljes mellszélességgel Bognár Róbert mellett áll

2019.09.17

A kormány támogatásáról biztosította Bognár Róbertet, a Fidesz-KDNP tapolcai polgármester-jelöltjét Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azért látogatott el a városba, hogy szemrevételezze az Orbán-kabinet segítségével közelmúltban megvalósult fejlesztéseket, és tárgyaljon a következő városvezetés terveiről. 

A tárcavezető megdöbbenve értesült arról, hogy a település jobbikos vezetése még mindig nem kezdte meg a buszpályaudvar felújítását, pedig a kormány már tavaly elutalt 280 millió forintot erre a beruházásra.

A miniszter első útja a mentőállomáshoz vezetett, amelynek megépítésére egy 1,2 milliárd forint összértékű beruházás részeként került sor. A projekt költségét teljes egészében a kormány biztosította. Gulyás Gergely átvette Bognár Róbert polgármester-jelölt terveit Tapolca egészségügyi ellátásának további fejlesztéséről, és egyúttal elismeréssel szólt a város országgyűlési képviselőjének munkájáról is. Felidézte, hogy a helyi sebészet és belgyógyászat fejlesztése nem a városvezetésnek, hanem javarészt a Fidesz-KDNP-s Fenyvesi Zoltánnak köszönhető.

A miniszteri szemle következő állomása a buszpályaudvar volt. A tárcavezető saját szavai szerint "megdöbbenéssel értesült" arról, hogy bár a kormány már tavaly nyáron elutalta Tapolca önkormányzatának a létesítmény felújítására elnyert 280 millió forintot, a buszpályaudvaron még egy kapavágás sem történt. 

"A kivitelezési szerződéseket már idén áprilisban alá kellett volna írni, de mint megtudtam Bognár Róbert és Fenyvesi Zoltán barátomtól, ez nem történt meg. Ennek az egész önkormányzati választás tétjére kiható tanulsága van: Tapolca olyan polgármestert érdemel, akitől nem vagyunk kénytelenek megkérdezni, hogy hol az emberek pénze" - fogalmazott Gulyás Gergely.

A miniszter ellátogatott a Batsányi János Gimnázium és Kollégium épületébe is, amelynek felújítására 289 millió forintot adott a kormány. Gulyás Gergely az országgyűlési képviselővel és a polgármester-jelölttel folytatott tárgyalás után elmondta: meggyőző, műszakilag, anyagilag és politikailag is megalapozott fejlesztési terveket kapott Bognár Róberttől, és a kormány bízik abban, hogy október 14-én már Tapolca polgármestereként tárgyalhat vele, mert a város többet érdemel a jelenlegi vezetésnél, amely a jó szándék ellenére ellenségnek tekinti a kormányt.

Bognár Róbert a találkozó után úgy fogalmazott: 

"Ha nyugodt a tenger, fúj a szél, és nincs lék, de a hajó nem megy, akkor le kell cserélni a kapitányt. Ebben a városban sem épült az utóbbi években jelentősebb beruházás a kormány segítsége nélkül. A jelenlegi városvezetés letagadja ezt, sőt a saját sikerének tulajdonítja a fejlesztéseket. Túl azon, hogy ez tisztességtelen, rámutat arra, hogy őszinteség nélkül nem lehet sikeres várost építeni. A kormány nem a halogatást, az egy helyben topogást, hanem a haladást fogja támogatni. Október 14-től Tapolca önkormányzata őszinte, lendületes, hiteles, együttműködő és hatékony partnere lesz mindenkinek, akinek hozzánk hasonlóan Tapolca az első."

Gulyás Gergely miniszter, Bognár Róbert tapolcai polgármester jelölt, háttal Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő és Mezőssy Zoltán tapolcai képviselőjelölt látható.