Tapolcaiak a Világ körül, Nógrádi György idegenvezetésével

2019.08.02

Bognár Róbert, a Szeretem a Városom Egyesület elnöke Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel beszélgetett, a Polgári Csevej elnevezésű programsorozat első vendégével. 

A tömött széksorok és az érdeklődő közönség rendkívül inspirálólag hatott tanár úrra, aki az utazásai mellett a tőle megszokott szenvedéllyel beszélt biztonságpolitikai kérdésekről, valamint egy kicsit a személyes életébe is betekintést engedett.

Nógrádi György 1949-ben született Budapesten.

Biztonságpolitikai szakértő, közgazdász, egyetemi tanár, a hadtudományok kandidátusa. Kutatási területe a biztonságpolitika: biztonsági dilemmák a II. Világháborútól napjainkig, illetve a védelemgazdaság makrófolyamatai, valamint a politika- és a hadtudományok.
A hazai közélet ismert alakja. A rádió, a televízió és magyar sajtó gyakori szereplője A Bécsben működő Európa Akadémia Elnöke. A 2011-től működő ausztriai Európa Egyetem rektor-helyettese.

1989-től a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségénél dolgozik. 1997-ben szerzett doktorátust hadtudományokból a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Az előbbi védelemgazdasági tanszékén tanít, ahol egyebek mellett a Magyar Honvédség számára is képeznek ki szakembereket.

Könyvei közül talán a leghíresebb a 40 év alatt a Föld körül című. Idegenvezetőként 4 évtizeden keresztül dolgozott. 

Minden 1967-ben kezdődött, amikor a közgázon ki volt téve egy papír, amelyen az szerepelt, hogy "Öcsi, gyere ide idegenvezetőnek" -mondta Nógrádi György.

Nógrádi György saját magáról azt mondja, hogy mindig is lazán vette a dolgokat, a szabályokat nem feltétlenül tartotta be, másokat meghallgatott, de a saját feje után ment. Ezt az állítást támasztja alá, hogy például külön bizottság előtt kellett érettségiznie, valamint a diplomáját is így szerezte. 

Tanárai azt mondták, hogy bármi lehet belőle csak idegenvezető nem. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem jár iskolába, azt felelte, hogy minek menjek olyan helyre, ahol többet tud, mint akik ott tanítanak. Mai eszével már nem mondana ilyet. Az esélytelenek nyugalmával készült vizsgájára, de szerencsére a Szovjet Japán kapcsolatokról kérdezték. 

Mivel nemzetközi szakra járt, így 40 percen keresztül ecsetelte a véleményét, ezzel mindenkit meglepett. Ugyan ha a gótikáról vagy a reneszánsz stílusirányzatról kérdezték volna fogalma sem lett volna az egészről. Azt mondták neki, hogy a tudása és a nagyképűsége arányban van. 1969-ben kezdte meg az idegenvezetést Jugoszláviába, ahova több évtizeden keresztül visszajárt. 

Az elmúlt negyven évben többször bejárta a Világot. Hatszor volta Kínában, Amerikában, Európában Finnország és Albánia kivételével valamennyi államban jó néhányszor megfordult. Ezeknek az izgalmas utazásoknak állít emléket a 40 év alatt a Föld körül című könyvében. A könyv több, mint 50.000 példányban fogyott és Magyarország ötödik legsikeresebb könyve lett. Utazásaira felesége Magdolna és Anna lánya is elkíséri őt. Kalandjairól is szenvedélyesen és szeretettel mesél, de lányáról Annáról még inkább. Büszkeségét szavakkal el sem lehet mondani. Lánya ma 35 éves az Állatorvosi Egyetemen tanít és több nyelven anyanyelvi szinten beszél. Könyvei mellett, Anna a "fő műve".

A biztonságpolitika nagyon közel áll hozzá, így erről is szívesen mesélt. Beszélt az USA-ról, elmondta, hogy Donald Trump valószínű másodszorra is nyerni fog. Nem azért, mert annyira jó, hanem mert nincs ellenzéke. 

Trumpra az amerikai fehér középréteg szavaz, egyetlen dolog veszélyezteti a jövőjét, hogy ez a réteg folyamatosan csökken. Szerinte Obama felesége Michelle eséllyel indulna ellene. Igaz, ő bejelentett, hogy nem kíván indulni, de a tanár úr szerint a politikában a nemet nem kell komolyan venni.

Németország helyzetéről is kifejtette véleményét. Arról, hogy Merkel történelmi hibát követett el 2015-ben, amikor megnyitotta Németország kapuit a bevándorlók előtt. Beszélt továbbá a Brexitről, ami nemzetközileg elterjedt rövidítés az Egyesült Királyság tervezett kilépésére az Európai Unióból. 

Szerinte nagyon valószínű, hogy Nagy-Britannia kilép az Unióból és ezáltal nagyot bukik nem csak Anglia, de egész Európa. Hiszen ezek után nem kapjuk meg az amerikai műholdas hírszerzési anyagokat és Nagy Britannia Washington felé fog fordulni biztonságpolitikai szempontból, nem pedig Brüsszel felé.

Nógrádi György élvezetes előadását szeretnénk még a jövőben megismételni, hiszen kiváló kommunikációs szakember, széleskörű ismereteit pedig örömmel osztja meg mindenkivel. - mondta Bognár Róbert. 

                       A fotón: Nógrádi György és Bognár Róbert